Ez történt eddig – 2023 I. félév
Az idei év első fele már el is repült, itt a nyár a pihenés és feltöltődés időszaka. Éppen ezért gondoltuk, hogy összefoglaljuk Nektek, hogy eddig mi is történt velünk. Nagyon mozgalmas féléven vagyunk túl sok-sok sikeres oktatást és felülvizsgálatot tudhatunk magunk mögött, de nézzünk is meg pár történést kicsit részletesebben.

Magasban végzett munka alapjai képzés
Elindult hibrid képzésünk, amelyben a magasban végzett munka alapjait sajátíthatod el. Az elméleti tudás online érkezik hozzád, míg a gyakorlati oktatás, illetve a vizsga személyes részvétellel történik.
Marketing fesztivál
Januárban marketing csapatunk ellátogatott a X. Magyar Marketing Fesztiválra, ahol egy szuper nap keretein belül gazdagodtak új tudással és élményekkel.

Debrecen
Kicsit távolabb is utaztunk az év első felében és izgalmas napokat töltöttünk el Debrecenben.
Az EHS szakmérnök szakirányú továbbképzési szak keretein belül tartottunk előadást és gyakorlati bemutatót a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Illetve az egyetemmel sikerült egy olyan együttműködési megállapodást kötnünk. Mely során a rendszeres gyakorlat kialakításával bővíthetjük a felsőoktatási intézményben tanulók tudását.

Pécs
Másik nagy büszkeségünk, hogy a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karával is sikerült létrehoznunk egy együttműködési megállapodás. Így tevékenységünkkel hozzájárulhatunk a magas minőségű gyakorlatorientált oktatási rendszer folyamatos fejlesztéséhez.

Áprilisban egy izgalmas kihívásnak néztünk elébe ugyanis megtartottuk első egyetemi vendégelőadásunkat. Előadásunk keretein belül szerettük volna kicsit közelebb hozni a zuhanásbiztonság témakörét a hallgatóknak. Bemutatni, hogy milyen marketingtevékenységeket folytatunk a nem mindennapi termékeink és szolgáltatásaink értékesítése céljából.

Idén először részt vehettünk az iEXPO-n, ahol nagyon sok érdekes és izgalmas ötlettel találkoztunk, a hallgatók igazán kitettek magukért. Igazi intenzív nap volt, aminek a végére rengeteg élménnyel gazdagodtunk.

A tanév végi szakdolgozatvédésen pedig a végzős kereskedelem és marketing szakos hallgatók vizsgabizottságában vehettünk részt. Nagyon izgalmas és szuper lehetőség volt.
Felülvizsgálói Partnertalálkozó
A 2023.04.21-én megrendezésre került Felülvizsgálói Partnertalálkozónk során érdekes előadásokkal és programokkal készültünk a meghívottaknak. Valamint bemutattuk legújabb GAZEK®️ testhevederünk, mely élénk rózsaszín színben pompázik. Az esemény végén Bogos Csaba Ügyvezető Igazgatónk „Zuhanásbiztonsági nagykövet” címet adományozott a meghívottaknak. Ezzel is megköszönve partnereinknek, hogy felülvizsgálói tevékenységükkel hozzájárulnak a magasban, illetve a mélyben végzet munka eredményességéhez.

Mufosz Egyesület által szervezett Munkavédelmi konferencia
Áprilisban részesei lehettünk a Mufosz Egyesület által szervezett Munkavédelmi konferenciának. Nagy érdeklődésnek örvendett a VR szimulációnk, mely során a bátor jelentkezők kipróbálhatták az új rózsaszín testhevederünket.

P&G Safety week
Egy újabb adrenalindús Safety Week-en vett részt csapatunk. Mindig örömmel látjuk, ha egy cég életében ennyire fontos helyet foglal el a munkavállalóinak biztonsága. Nagyon örültünk, hogy ennyi bátor jelentkezővel találkoztunk a program során.

Green GAZEK®️
Nem olyan régen egy kis változáson esett át a logónk. A megszokott „A” betűt felváltotta egy természetközeli, levél formájú „A”.
De, hogy miért is történt mindez? Azt vettük észre, hogy az elhasználódott testhevederek sorsa eddig nem foglalkoztatott egy céget sem. Éppen ezért gondoltunk egyet és úgy döntöttünk, hogy új hulladékkezelési stratégiát vezetünk be, amely magában foglalja az újrahasznosítást és a hulladék minimalizálását.
Küldetésünknek tekintjük, hogy a környezetvédelemi előírásokat betartva újrahasznosítsuk a keletkező több tonnányi hulladékot, ezzel is csökkentve az ökológia lábnyomunkat.
Amíg mindez megvalósul első körben visszfogadjuk a selejt és elhasználódott GAZEK®️ védőeszközöket és folyamatosan dolgozunk azon, hogy a jövőben más gyártótól származó védőeszközök se a szemétben kössenek ki.

Új webshop
Útnak indítottuk új webshopunkat, ahol az új design-nak köszönhetően még könnyebben és gyorsabban adhatjátok le rendeléseiteket. Nézzétek meg megbízható kínálatunkat!
Timi a GAZEK®️-ban
Júniusban ismét új kolléganővel bővült csapatunk. Timi az irodai és az adminisztrációs feladatok gördülékeny haladásáért felelős.
Kíváncsian várjuk, hogy milyen újdonságokat tartogat majd számunkra az év második fele. Örülünk, hogy velünk tartasz!